Magyarországon otthon vagyok, Ausztráliában meg itthon
A tagadhatatlanul kissé elnőiesedett szerkesztőségünk egyik férfi tagja egy hardcore kütyü rajongó. Lakásában Alexa, a hangalapú asszisztens kapcsolgatja a villanyt, szabályozza a hőmérsékletet, de még a robot porszívót is elindítja, sőt, még Übert is hív “gazdájának”. Ismerjétek meg a Star Trek őrült Kacsó Róbertet, a Magyar Tükör informatikusát, aki elektromos rollerrel szeli a várost, imád főzni és egyáltalán nem tartozik a “kocka” és a “ zoknit hord szandállal” típusú informatikusok közé.
INTERJÚK
9/3/20215 min read
Te is azok közé tartozol, akik munkájuk miatt egy kiküldetés révén jöttek Ausztráliába. Annyira megtetszett az ország, hogy itt maradtál?
Ennél egy kicsit komplikáltabb volt ez a történet. A budapesti Ericcsonnál dolgoztam szoftware-fejlesztő mérnökként, amikor a cég 2002-ben Melbourne-be helyezett át fél évre. Ez egy teljesen véletlen, ugyanakkor sorszerű dolog volt, mert már előtte kinéztem Ausztráliát potenciális új lakhelynek, és már otthon beadtam PR-re (Permanent Residency, a Szerk.) a jelentkezésemet. Ezt meg is kaptam a fél éves ittlétem alatt, viszont utána hazamentem és röpke tíz év telt el, mire úgy határoztam, hogy kiköltözöm.
Ennyire nehéz döntés volt, hogy tíz év kellett hozzá?
Nem is a döntést halogattam, inkább azt mondanám, hogy jól alakult otthon az életem. Egy informatikus Magyarországról nem a megélhetés miatt vándorol ki, hanem mert vagy más területen nehezíti meg az életét az ország, vagy kalandvágyból. Ausztráliából a fél év után a cég egyből Svédországba, majd Írországba küldött. Akkoriban még komoly különbségeket véltem felfedezni az európai országok között, de később, amikor már hosszabb ausztráliai tartózkodásom után már az az ausztrál cég Horvátországba, illetve Németországba helyezett, meglepett, hogy ezekben az európai városokban úgy éreztem, mintha otthon lennék. És rádöbbentem arra hogy Ausztrália számomra mennyire más, olyan mint a Mars. És én sokáig nem kívánkoztam a Marsra.
De aztán mégis meglépted. Miért?
Eljött az idő, mikor valami teljesen újat akartam. És a PR-emet is hosszabbítanom kellett, szóval ez is szempont volt. A munkahelyem akkor nem mondtam még fel, hanem egy év fizetés nélküli szabira mentem. De ezt leszámítva vakon ugrottam a sötétbe, egy fogpiszkálóm sem volt, mikor idejöttem. Ráadásul azzal is szembesültem, hogy míg Európában a cégek elkapkodják az informatikusokat, addig itt 2012-ben még nehéz volt állást találni Melbourne-ben. Nem volt vészes, ne gondold, mert csak négy hónapig voltam munka nélkül, de ez ma már nem fordulhatna elő. Egy online kereskedői startupnál, a ma már Afterpay-ként ismert cégnél kaptam munkát, és azóta is nekik dolgozom Java fejlesztőként. Backend, illetve webes frontend területen egyaránt végzek munkákat.
Sosem volt más karrier-vágyad? Honnan jött az informatika?
Nálunk az informatika családilag kódolt – hogy stílszerű legyek. Kolozsvári vagyok és az apukám az ottani műszaki egyetemen tanított. Mint minden apuka a gyerekét, ő is bevitt a munkahelyére, ahol én nem gémkapcsokkal játszottam, hanem az iszonyú hightechnek számító Commodore számítógéppel és lézerrel. Szóval a kockaság nálam genetikai.
Szakmailag kielégít, amit csinálsz?
Ma már igen, de az elején én is elölről kezdtem. Otthon szoftware-tervező mérnök voltam, itt fejlesztő. De nekem mondjuk sosem a titulus számított, inkább az, hogy valami látható produktumot állítsak elő. Például, ha optusos vagy és online feltöltöd a kártyádat, akkor az általam írt kódot használod. Ez azért elég jó érzéssel tölt el. Akkor élvezem igazán a munkámat, ha valamit nulláról felépíthetek, nem egy meglévő rendszert tákolgatok. Amúgy a kódírás pont ugyanolyan jó érzés, mint főzni, egy recept követése és a fejlesztés fázisai között nagy a hasonlóság. Ezzel az analógiával szoktam informatikus haverjaimat agitálni, hogy főzzenek. És érdekes módon, mikor levezetem nekik, felcsillan a szemük.
A főzésen kívül a másik hobbid a kütyü mániád. A lakásodat például teljesen automatizáltad: van egy virtuális bejárónőd. Hogyan kezdődött a kütyük iránti vonzalmad?
Pontos esethez nem tudom kötni, de a családi vonal mellett biztos hatással volt erre az, hogy az egyetemen mesterséges intelligencia témában kezdtem el a doktorimat írni – ennek befejezése még hátra van. De az biztos, hogy mindig is érdekelt a magas szintű technika. A bejárónő kapcsán biztos Alexára gondolsz. Ő egy hangalapú asszisztens, aki szóbeli utasítások alapján csinál dolgokat: bekapcsolja a televíziót, a robot porszívót, fűtést, riasztót, zenét, vasalót. És még übert is hív, ha kell. Az életemet próbálom könnyebbé és szórakoztatóbbá tenni. Például régebben volt egy elektromos egykerekűm, ezzel közlekedtem a városban. Ezt azért három sör után nem javaslom használni. Aztán két hete vettem egy elektromos rollert, amivel munkába járok és intézem az ügyeimet. Most számoltam ki, hogy már a bekerülési költség felét visszahozta a járgány: nincs benzin- vagy parkolási költség az életemben. Fantasztikus.
Mivel bővül a jövőben a háztartásod? Kinéztél már valamit?
Az hiszem, a cicám komfortjára helyezem a hangsúlyt: kap majd egy robot etetőt és egy intelligens macska-alom pucolót. Jól fog jönni, mikor úton vagyok.
Merthogy nagy utazó is vagy
Igen, de szerintem ezzel sokan vagyunk így, különösen ebben az országban. Szerintem Ausztráliába nem kifejezetten a kultúra miatt költözik európai ember. Viszont ha itt vagy, muszáj mindent látnod. Lenyűgöző ez az ország, ha utazol. Nincs még egy hely a Földön, ahol egy hétig tudsz autózni úgy, hogy nem jön veled szembe senki. Persze ez egy kontinens, egy-egy nagy autós túra – mint Melbourne-Perth vagy Melbourne-Darwin – minimum egy hétig tart. Amit még nagyon szeretnék megtenni, az a Darwin-Perth táv, ha minden igaz, erre szeptember környékén sor kerül.
Hiányzik valami otthonról a család és a barátokon kívül?
Nekem az otthon Budapest, már régen nem Kolozsvár, mivel a kiköltözésem előtt 16 évig Magyarországon éltem. Egy csomó minden hiányzik. Például amit már futtában említettem: az európai kultúra. Tudod, mi tűnt fel? Hogy Ausztráliában nincsenek szökőkutak, köztéri szobrok, amelyek nélkül nálunk nem város a város. Amúgy én próbálok kétlaki életet élni és évente minimum kétszer hazamenni, ezért nem érzem nyomasztónak a hiányt sem. Budapesten sokkal feszítettebb a tempó, mindent véresen komolyan vesznek az emberek, mindennek nyomasztó súlya van. Élet-halál harc a vezetés és ott a fogyasztás a társadalom lényege. Itt megtanultam, hogyan kell kicsit belelazulni az életbe. De ehhez az kellett, hogy a bevándorlással kapcsolatos sok negatív élményt megtapasztaljam. Ennek tudom be például azt, hogy magabiztosabb lettem, olyan ember, aki a jég hátán is megél. Az Ausztrália kontra Magyarország téma nagyon érdekes, mert szerintem nincs közös metszete a két országnak: teljesen más dolgok a pozitívumok és a negatívumok mindkét helyen. Talán ezért megyek vissza sokszor, és ezért menekülök vissza ide. Magyarországon otthon vagyok, Ausztráliában meg itthon.
A fejlesztési feladatokon túl arra is vállalkoztál, hogy cikkeket is írsz nekünk. Milyen témákban publikálnál?
A kütyükről – ahogy te nevezed – mindenképpen, ez azt hiszem, már nyilvánvaló. Ezenkívül szeretnék az utazási élményeimről is beszámolni, hátha tanulságos lesz annak, aki rászánja magát egy lakókocsis túrára. Az sem kizárt, hogy a tervezett Darvin-Perth útról már hallani fognak az olvasók.
Artwork: PORT MELBOURNE DAWN
By Stan Nikolic