Plumage - Original Artwork by Sherry McCourt

Nórának az volt a szokása, hogy senkinek sem mondta el, ha baja volt vele. Nem párbeszédben oldotta meg a konfliktusait, hanem megvárta, amíg felgyülemlenek az indulatai, majd egyszerre kiadta. Olyankor berúgott, hatalmas botrányt csinált, majd annak a következményeit heverte jóideig.

A cirkuszai után visszavonult, keresett egy helyet, ahol egyedül lehet, mert szüksége volt rá istenigazából, hogy négykézlábra igya magát, de úgy, hogy taknya-nyála egybefolyjon. Tombolva bőgött: így szakadt ki belőle részegen mindaz, amit a hétköznapok alatt letagadott és elfojtott. Fura rituálé volt ez nála, amihez nem kellett senki, főleg, hogy videóra is felvegye netán.

Másnap, látszott a szemén a sírás, de felállt, nekilódult a napnak és persze viselkedett tovább. Úgy gondolta: udvariaskodnia kell, hogy kötelező a figyelmesség, - így akart megfelelni, jó lenni. Észrevett és meghallott mindent, - ment a fejében az analízis, - de félt attól, hogyha rosszul reagál, nem kedves, akkor elveszíti kapcsolatait, vagy bárkit, aki fontos neki.

Kényszeresen tartotta a formalitást, bármilyen nehezére is esett, miközben megvolt a véleménye: másként látta a világot, a nőket, a férfiakat, a pénzt, az emberi értékeket, - nem kezdte el magyarázni, hogy szerinte a másik hogy van eltévedve vele kapcsolatban, - nem oktatott ki senkit. Viszont ha egyedül volt, fájt a lelke, és úgy beivott, mint akinek őserdő az anyja.

Nóra elmesélte a legutóbbi konfliktusát: összeveszett Klárával, a barátnőjével szilveszterkor, mert azt érezte, hogy régen alázza, - ekkor lett elege.

Kiskamasz koruk óta ismerték egymást. Együtt cigiztek a gimiben, a kolesz tusolójában, szóval régi barátság volt köztük, ami néha megszakadt pár évre, mert szült két gyereket közben és Nóra is. Mindketten elváltak, apa nélkül nevelték őket, - azóta már felnőttek.

A barátnője munkatársa volt hosszú éveken keresztül: a pincétől a padlásig ismerte a vállalkozásait, a cégeit, minden poszton dolgozott már. Ő volt a leghasználhatóbb kollégája, kétszer is tőle ment GYES-re, - szóval Klára nagyvonalúan tudott rajta segíteni néhányszor az életben, sokszor kirántotta a bajból, de mindig csak annyira, hogy éppen a víz felszíne felett maradjon egy kicsivel. Fizetéskor Nóra úgy érezte fuldoklik, mert Klára úgy alakította anyagilag, hogy éppen csak kapjon levegőt.

Szolgálta, ő meg volt a gazdag úrinő. Eleve nagy volt köztük a társadalmi szakadék. A ’90-es években úgy volt a bébiszittere, hogy közben a saját két gyereke is vele volt, mert a barátnője pasizott és bulizott. Amikor főzött, fél kézzel keverte a rántást, a másikkal szoptatta a fiát, a lánya meg közben kergetőzött Klára fiával: csatároztak. A kislányt bepelenkázta, szóval ő volt a legmegbízhatóbb bejárónő-barát. A legbensőbb. A hülye, akire mégiscsak rá merte bízni a gyerekeit. Ebből aztán nem lett hála.

Klára egyik vállalkozása a hobbijából kerekedett ki, ami ilyen-olyan gyertyák otthoni készítése lett, - különleges dizájnok, illatok, - és felhívta szeptemberben, hogy jön a Karácsony, segítsen neki addig is a gyártásban. Nem volt hozzá kedve, főleg a sok ecsethez, pipettához, illathoz, zsírhoz, - kémiai kellékekhez. A növényekbe vagyok szerelmes, - mondta. Velük vagyok a Földanyán keresztül összekapcsolódva, őket érzem: beszélek a nyelvükön.

A barátnője lakásában nem biológiai rezgések voltak, hanem az olvasztott faggyúval pancsolt: megbolondulok, - dohogott eközben Nóra, - ha nem vagyok a természet közelében, ki kell tépnem az ablakot, hogy hol az erdő. Nem bírom, ha nincs egy fűszál sem körülöttem.

Nem tudta megszeretni a munkát: nem is bontakozott ki benne. Legyártotta, amit Klára kért, azzal a mintával és formával, de soha nem volt benne kreatív, nem is érdekelte. Odatette elé a kész gyertyát, azt jó’ van.

Nóra mindig is utált a konyhában állni. Na, jó! – gondolta, csak addig bírja ki, amíg a karácsonyi vásár zajlik és elkel az árukészlet. Klára több lábon állt egzisztenciálisan, - közben intézte az egyéb munkáit, a gyerekeit, a pasijait, rengeteg projektet vitt, - teljesen szétforgácsolta magát. Klára világ életében vállalkozó volt, Nóra soha, inkább az volt a véleménye magáról, hogy lúzer típus.

Ahogy közeledett a Karácsony, pontosabban telt az idő, a barátnők személyes beszélgetéseiben elkezdődtek a súrlódások.

Klára kérdezte, - Nóra felvázolt neki az életéből egy szituációt, vagy panaszkodott valakiről, - hogy miért nem képviseli a saját érdekeit. Nóra szeptember óta elfáradt, újabb kioktatásnak vélte a kérdést és elkezdett visszaszólogatni: látom, nevetgélsz rajtam, gúnyolódsz, - idegesítelek. Azt érezte, hogy a barátságukban a szeretet megingott, hogy bosszantja Klárát.

És megvilágosodott előtte, hogy nincs már köztük szeretet. Nóra úgy gondolta azért nem, mert Klára azt hiszi, hogy neki minden alanyi jogon jár.

Ugyanezt gondolta korábban magáról: azt hitte természetes, hogy a férje állandóan rajong érte. Most esett le neki, ennyi év után, hogyan gondolhatta ezt? Miért volt evidens, hogy ő királynő?

Mikor rájött, hogy hiányzik köztük a szeretet, alig várta a január közepét, hogy elbúcsúzhassanak, mert Kláráék akkor költöznek fel véglegesen a budai hegyekbe, - ott építettek egy szép villát, - és eladják a belvárosi lakásukat.

Nóra mindent megtett, amire megkérte, adminisztrált rendesen, szállított, csomagolt, gyártott: úgy is vége ennek a barátságnak, nem fog visszatérni, viszont szépen akart elmenni.

Közben a pesti lakásban tarthatatlanná vált a helyzet: millió doboz és kaotikus rendetlenség. Az volt az egyik ütközőpontjuk, hogy Nóra mindent elpakolt és letisztította a konyhaasztalt, úgy kezdett egy másik munkafolyamatba. Klára egyre dühösebb lett, hogy miért nem hagyja a gyertyákhoz használt szétszórt növényi díszítést, meg hova rakta ezt és hova azt? Te csak pakolsz! Mindig csak pakolsz! - kiabált.

Nem tudok rendszer nélkül dolgozni úgy, hogy nem látom át, - replikázott Nóra. A káoszban nem találom meg a keverőkészletet, az apró kellékeket, mert már nem csak a konyha, hanem az előszoba és a nappali is teli van ezekkel, - az lett a csomagoló részleg.

Klára gyerekei költözésben voltak a budai villába: a belvárosi lakásban meg a feje tetején állt minden. Nóra nem győzte egyedül tartani a frontot és ügyelt rá, hogy a többieknek jusson ideje szórakozni is, miközben mindvégig azt látta, hogy egy zsíros köpenyben, lepusztulva, soványan, megöregedve, fogatlanul csicskaként ugrál körülöttük.

Náluk tudott teljes fogprotézist csináltatni. Klára mondta, hogy lesz annyi pénz, hogy kifizesse a nyolcvanezret, - így Nóra kicsit feljebb került ezzel egy lépcsőfokkal, már fogakkal, de maradt a zsíros köpenyes takarítónő.

Klára meg bunda, tűsarkú, étterem, - jaj, hova menjenek vacsorázni, és mindig taxi. Szóval Nóra kezdte érezni kettejük közt a társadalmi feszültségeket. Ez a barátság tizenöt éves korában indult, amikor gyönyörű kamaszlányok voltak, bimbók, és utána egyszer csak ötvenkilenc évesek lettek. Végignézték egymás virágkorát, családalapítását, válásait, csalódásait, újrakezdéseit, de ez az öregasszonyság, - ahogy Nóra érezte magát,- valahogy kettőjük közt nem jött össze.

Másképp gondolkodom a pasikról, vagy a szexusról, - mondta Nóra. Nekem soha nem volt problémám a nőiességemmel, világéletemben sikereim voltak a férfiaknál. Elégedett vagyok: lefeküdtem fűvel-fával, annyit éltem, hogy elég lenne másnak háromszáz évre. Ha az életben egy férfi sem néz rám soha többet, már akkor is elkönyvelhetek magamnak egy csodálatos életet ebben a tekintetben.

De hát látszik a fejemen: ittam, éjszakáztam, gyerekeket neveltem, trógeroltam, sütötte a nap az arcom, fújta a szél, a vegyszert szívtam takarításkor, - rengeteg fizikai munkát végeztem, nem szégyellem. Valaha szép nő voltam: gyönyörű. Zavar, hogy megöregedtem, de nem érzem, hogy ebben a korban már mindenáron produkálnom kéne magam. Nem kell kényszeresen hódítanom, botoxolnom, vagy szájat feltölteni. Jó, legyen fogam, de ez mondjuk normális.

Klára kritizált nem csak, mint cselédet: szerinte elrontottam az életem, mert ilyen, meg olyan vagyok. Állandóan osztotta az észt, - pedig nekem nem erre volt szükségem.

Az a személyiség, aki dominál és mindenkinél mindent jobban tud. Minden mondatát azzal kezdte, hogy „Hát az nem úgy van…”, - soha egyetlen történetet nem hallgatott végig, és már ítélkezett is, amiben benne volt, hogy ő mitől jobb, mint én. Hát, jól van Klára, akkor ne juss hozzá információhoz. Nem azért meséltem el, hogy véleményezzél, - ez csak egy történet. És megint kioktatott, nem lehetett vele egyszerűen csak beszélgetni: volt a fejében valami, amit gondolt, én teljesen mást szerettem volna megértetni, - de csak erőltette a sajátját. És ítélkezett felettem, miközben tulajdonképpen visszaélt a bizalmammal.

A sorsomról meséltem neki, de ő már mondta, hogyan kellett volna alakítanom, és máris irányított. Ez ment köztünk negyven évig. Nem tudott kiszállni a nyeregből. Ha tartósan gazdag emberrel barátkozol, neked meg nincs, - vagy olyannal, aki mindig vezető szerepben volt, te meg sosem, - ugyanazt a perspektívát nem tudod a ló alól látni. Te is látod, de csak lentről. Ő meg csak lovagolni tudott.

Klára egy másik alkalommal említette, hogy szociálisan milyen érzékeny a fia. Miiii? - akadt ki Nóra. Beírattad egy menő egyetemre, ahol szemeszterenként egymillió forintot fizetsz, - mit tud ez a gyerek az Alfa Rómeójából? Miről beszélsz? Hogy szociálisan érzékeny? Hát, nem az! A fiút titokban megbízhatatlannak tartotta, szerinte lopta is az anyját, - úgyhogy Nóra folyton leltározott emiatt.

Klára gyerekei már átköltözködtek a budai villába, amikor váratlanul bejelentette a fia, hogy mégis csak a régi lakásban akarnak szilveszterezni. Ebből nem sokára botrány lett, mert Nóra azt tervezte, hogy jó, akkor szilveszter éjszaka egyedül eliszogat, és aztán elsején már úgy kel fel reggel, hogy gyártja is tovább a gyertyákat, - csomagolja az árukészletet.

Elbújt dühöngeni: hihetetlen, hogy nem hagyják egy percre sem békén.

Aztán előretolta, átrendezte, kifényesítette és úgy kitakarította, ahogy tíz éve nem nézett ki a lakás. Amíg takarított, - berúgott, - tíz óra lett. Megbeszélték vele, hogy lekopik onnan, és egy ismerősével szilveszterezik: tehát, a cseléd eltakarodik - mondta magáról.

Egy üveg pezsgő után és hogy még este tízkor is a lakásban volt, a fiú Nórára küldte az anyját. Az anyja tűsarkúban bevonult, elkezdte szabályozni a fiatalokat, akik mérgesek lettek és Nórán töltötték ki. Klára ordított vele, hogy menjen már el, mert arról volt szó, hogy nem lesz ott, amikorra megérkeznek a gyerekei a haverokkal: köszönjük szépen, - kitakarítottál, fénylik a parketta, húzz el innen.

Nóra tökrészegen replikázott: tudod, hogy most láttál utoljára, - Klára napokkal korábban már mondogatta neki, hogy másodikán újra kezdik a gyártást, -

Nóra folytatta: jó, még éjfél sincsen, még bulizni sem kezdtek, de már mondogatod, hogy mi legyen másodikán. Most fejeztem be a takarítást, - látod milyen mocskos a ruhám? Átöltözhetnék? Oké, nem alszom itt: megyek. Adsz tíz percet? Engem a büdös életben többet nem látsz! És bazdmeg a pénzedet, mert neked az életben nem lesz annyi, amivel kitudnál fizetni. Soha nem fogsz ilyen ajándékot kapni, mint én! Ezt nem lehet pénzért venni! Érted? - sipítozott neki.

Erre Klárából is kitört nyíltan a harag. Így aztán végképp nyilvánvalóvá vált a kellemkedő megjátszás, a szeretetlenség köztük. Jó, - mondta Nóra, akkor a barátságnak most van vége: elmegy. Még utoljára oda-vissza anyáztak, - Nóra nagyon részeg: egy teli zsák a hátán, egy bőrönd a kezében és a hóna alatt is volt valami, azt se tudta hol van.

Az ismerőse, akivel megbeszélte, hogy jobb híján nála tölti a szilvesztert hívta, hogy melyik metróra üljön fel és hol szálljon le, - találkoznak, - aztán hazaviszi. Nóra ellenkező irányba indult, éjfél előtt egy órával, nagymamasapkában. Fölment egy mozgólépcsőn és visszazuhant a tetejéről csomagokkal együtt. Kiabált, hogy segítség, állítsák le, miközben ding, ding, ding, ment alatta a lépcső. Komoly zúzódásai lettek.

Felhívta Klárát: szemétség volt, hogy kiengedtél a lakásból, ez soha nem történhetett volna meg fordítva. Olyan állapotban vagyok, hogy más biztos visszarántott volna az ajtóból, hogy ne menjek sehova és nem engedi, hogy faltól falig tántorogjak a csomagokkal miközben petárdák durrognak körülöttem. Most zuhantam hátra a mozgólépcsőn, - és ha ott halok meg?

Klára ajánlotta, hogy visszamehet hozzá és a lánya szobájában aludhat a galérián, de Nórának ez már nem felelt meg, viszont tovább mondta a magáét a telefonba: miért kell a rendrakással foglalkoznod, hogy elmegy így az egész életem? Nincs tisztaságmániám, hanem szolgálatban vagyok nálad nyolc, meg tizenhat órában évtizedek óta! Mondod: „De hát van még nyolc órád!” Alvásra és önmegvalósításra? Hogyan? Internet, jó megjelenés, pénz és eszközök nélkül - amivel olyan munkát találhatnék, hogy talpra állhassak? Szakadék módon járok az utcán, - hát nem látod, hogy lecsövesedtem melletted!

Nem érdekelnek a tárgyak, a tisztaság és a porszívózás, - soha nem fognék meg többet porrongyot, ha rajtam múlna. Na, be is fejeztem, mert nagyon abszurd, nagyon abszurd!

Nóra letette a telefont és dohogott magában: tennék én magasról az egészre, - legszívesebben egy mediterrán országban, gyönyörű tengerre néző teraszon, ülnék: elég lenne egy laptop, egy fürt szőlő, egy üveg pezsgő, és fürödnék a napfényben reggeltől estig.

Próbálok kitörni, de a gazdag barátnőm nemhogy nem segít, hanem újra és újra belenyomja a fejem a mosogatólébe. Egyébként is az évek alatt gátlásaim, önbizalomhiányom lett, - Klára rárakott egy lapáttal: még jobban beledöngölt a földbe.

Aztán az ismerőse, akihez igyekezett, tartotta a telefont és mondta, hogy milyen járműre szálljon fel. Fél tizenkettőkor találkoztak és elmentek hozzá.

Ivással és beszélgetéssel telt az éjszaka. Nóra elmondta magáról a befogadójának: megszűntek a kötődéseim, a gyökereim, ezért magamban próbálom keresni ezeket. Olyan vagyok, mint az ördögszekér, - a sivatagban lehet látni ezt a növényt, - tüskés, gömbformájú és fújja a szél. Nem tudtam megtapadni sehol, - viszont sokat tapasztaltam.

Minden zeg-zúgba bemásztam, jártam hegycsúcson, pokolban, - érdekel a világ. Egy-két dolog fontos a számomra: a bátorság és a szabadság.

És mi lett ebből a nagy álomból? A bátorság megmaradt, de a szabadságból mások életének szolgálata lett.