Több megépült munkája nyert FIABCI, illetve Építőipari Nívódíjat. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Sándornak életeleme a dizájn és tervezés, - mondhatnánk ezzel kel és fekszik, mert még élete párjának, Schändl Zsófinak is ez a hivatása.

Sándor, hogy jött a döntés, hogy pályád csúcsán átteszed ide Ausztráliába a székhelyedet és itt folytatod, ebben a dizájn szempontból rendkívül izgalmas, de kihívásokkal teli országban?

Ebben a döntésben több tényező is közrejátszott. Először is hívtak. Pontosabban a bristoli BDP hívott, hogy jöjjek a Sunshine Coast University Hospital tenderre az angol tervezőcsapat tagjaként, majd az itteni partnercégünk, a DesignInc felajánlott egy senior pozíciót, a vele járó 457-es vízummal együtt.

Ez persze önmagában nem lett volna elég, az is kellett, hogy a nagy munkáink otthon kifussanak, és megtapasztaljuk a gazdasági válság generálta teljes leállást a szakmában. Érdekes vegetációba fordult át az építészet, az volt az az időszak, amikor nagyon sok építész távozott, sokan Írországba, vagy az Egyesült Királyságba (mint ahogyan én is onnan „ingáztam” másfél évig).

Ezekhez adódott talán még egy fajta fellélegzési vágy is – az ország mindennapjait egyre jobban átitatta valami megfoghatatlan keserűség, amiből menekülni vágytunk.

Az angliai, majd két éves “kitérő” mennyire volt jó alap szakmailag az itteni építészeti sajátosságokra és követelményekre való felkészülésben?

Bár az építészet alapvetően univerzális, mégis vannak számottevő különbségek, mind az építőiparban, mind az építészeti tervezésben. A brit/ausztrál/amerikai/kanadai építőipar sokszor mutat különbségeket a dominánsan német elvek szerint működő európai, sőt akár dél-amerikai (spanyol-portugál mintával) metódusoktól. Ebben volt jó átmenet számomra Bristol, először Melbourne, majd Sydney előtt.

A tervezési folyamatban is van egy lényeges különbség. Brit hagyományokkal rendelkező országokban a csapatmunka sokkal nagyobb jelentőségű, az analitikus gondolkodásmód, illetve annak lépésről-lépésre történő bemutatása elengedhetetlen. Az európai megközelítés sokkal nagyobb teret ad az individuumnak, és sokkal inkább a végtermékre fókuszál. Bristol jó alkalom volt arra, hogy kellő tapasztalatot gyűjtsek ezen különbségek elsajátításában is.

Itt Ausztráliában is több nagy léptékű projektben veszel részt. Melyik munkád áll a szívedhez legközelebb?

Szerencsésnek mondhatom magam, nagyon kevés olyan projekten dolgoztam életem során, amiben ne találtam volna meg legalább a kihívás szépségét. A legtöbb munkára, tervezési folyamatra örömmel emlékezem, még a problémákra, nehézségekre is. Pedig ez sokszor fájdalmas – nem túl régen például egy nagyon erős koncepciót vittünk Pre-DA-re (ez Magyarországon talán az elvi engedélyezési terv konzultációját jelenti), tervünk abszolút pozitív fogadtatásra talált, ám még mielőtt beadhattuk volna azt engedélyezésre, a megrendelő nagyon erősen „lecsupaszíttatta” a házat. Innentől tűzoltás volt a feladatunk – próbáltuk az új helyzethez igazodva „újraértelmezni” az irodaházat, hiszen az építészet nem csak építőanyagok sokasága összehordva valamilyen rendszerben, melynek alkatrészei szabadon megváltoztathatók – a rendszert a tervező építészeti hitvallása, és az az által vezérelt rendezőelvek kell, hogy irányítsák, az mindig következetes kell, hogy legyen, az alap koncepciótól a legkisebb részletig lebontva.

Visszatérve a kérdéshez, két projektet emelnék ki, melyek különösen izgalmas kihívást jelentettek. Az egyik valóban a Sydney Metro North-West szakaszának felszín fölötti viadukt- és híd tervezési munkái, melynél a szerkezet „formába öntése” volt a feladatom, magyarán a 4,2km hosszú viadukt, és a 280m hosszú íves, kábelfüggesztésű híd megjelenéséért voltam felelős. Ez a feladat teljesen új kihívást jelentett, olyan problémákat is meg kellett oldani, mely nem csak az épületeknél megszokott „statikus”, ráadásul viszonylag pontszerű jelleggel bírnak, hanem figyelembe kellett venni a nagy hosszúságot, együttesen a nagy sebességgel mozgó vonattal is. A Metro ezen szakaszát egyébként két hónapja adták át a publikumnak.

Sydney Metro North West Bridge - a többi fotóért klikk ide:

https://www.duzs.com.au/Architecture/NWRLBRIDGE/

Sydney Metro North West Bridge - a többi fotóért klikk ide: https://www.duzs.com.au/Architecture/NWRLBRIDGE/

A másik, talán eddigi legnagyobb szakmai kihívást jelentő projektem az Avenue Gardens volt, az Andrássy út 68 – Izabella út 62-64 szám alatt. E projektnél a feladat szépsége és komplexitása adta a különlegességét:

Világörökségi környezetben két, L alakban a Lukács Cukrászdát körülölelő telken, műemlékvédelem alá eső épületeket átalakítva és bővítve hoztunk létre 77 új luxus lakást, földszinti üzleteket és irodákat, fitnesztermet, föld alatti medencével, és három szintes mélygarázzsal. Közel minden, Magyarországon szakmailag elképzelhető technikai nehézséggel meg kellet birkózni, utólagos víznyomás elleni szigeteléstől, az üveg lift kialakításán át, a résfalazástól a homlokzatrestaurálásig. Öt különböző tervzsűrin vittük végig a tervezést, de végül megszületett az épület, és mondhatom, hogy viszonylag kevés kompromisszummal.

Nemcsak az építészetben remekelsz, de általában véve is kreatív ember vagy és mint kapcsolódó művészeti ágak, fotózol és rajzolsz is.

Igen, ez a fajta kicsapongás építész betegség. Izgatnak a kisebb, akár használati tárgy léptékű feladatok is. Pár éve feleségemmel megosztott első díjat nyertünk például egy magyar modul-paviloncsalád tervpályázaton. Készítettem csaptelep-család tervet pályázatra, van (még)meg nem valósult szék tervem, és igen, szeretek rajzolni, és fotózni is.

A rajz egy különös világ. Amellett, hogy az építész legfontosabb kifejező eszköze, pillanatnyi állapotot rögzít. Belső állapotot. Gondolatokat, érzéseket. Nem úgy, mint a fotó, hiszen itt a látvány, vagy érzés vonalakká transzformálódik az egyén személyiségén keresztül. Nekem valahogy úgy adódott, hogy azt az űrt töltötte be, amit a család távolléte okozott. Az egyetem óta Bristolban kezdtem újra szabadidőmben rajzolni. Távol volt a család. Aztán Melbourne különösen termelékeny volt, hiszen az első fél évben egyedül voltam, a lányok azután érkeztek.

A fotó teljesen más műfaj. Ott a személyiséget a látvány rögzítésének módjába kell becsempészni. Már gyakorló építészként tanultam fotózást és fotótechnikát, kiegészítvén addigi ismereteimet. Számomra megváltás volt a digitális korszak, mert előtte komoly anyagi kihívást jelentett a több tucatnyi tekercs elexponált dia, egy-egy túra után.

Mindig is leginkább az építészeti fotó érdekelt, ezért is kezdtem pár éve az építészet mellett, mintegy hétvégi tevékenységként építészeti fotózással is foglalkozni, és létrehoztam a www.duzs.com.au építészeti fotós oldalamat. Örömmel tölt el, hogy azóta több épület is az általam készített fotókkal kapott nemzeti, és nemzetközi építészeti díjakat.

Ezeket kiegészíti még a grafikai tervezés – leginkább saját használatra - minden logónkat, weboldalunkat magam készítettem, de volt már ilyen irányú megrendelésem is.

Az elején említettük, hogy párod Zsófi is építész, akit az egyetem építész karán ismertél meg és úgy tudom volt számos közös dizájn is amin együtt dolgoztatok. Nálatok civakodásmentes a közös munka?

Nálunk semmi sem civakodás mentes. Huszonöt éve civakodunk mindenen, de leginkább tervezési kérdéseken. Nem igazán tudom, hány tervpályázatot készítettünk együtt – talán tizenöt körül van, és a legtöbb valamilyen sikerrel zárult – kaptunk már mindent, első díjtól a megvételig. Biztosak vagyunk benne, hogy ha nem civakodtunk volna ennyit, közel sem lettünk volna ilyen sikeresek ezeken a tervpályázatokon. Mindemellett – félreértés ne essék – építészeti alapvetésekben teljesen „egy követ fújunk”.

Két lányod van, Eszter és Bori. Úgy tudom, mindketten örökölték a szüleik kreativitását. Művészeti pályára szánod őket? Lehet, hogy valamelyik folytatva a hagyományt építész lesz?

Lányaink elég makacsak ahhoz, hogy befolyásolni tudjuk őket, de nem is igazán szeretnénk. Eszter(18) úgy rajzol karaktereket, figurákat, portrét, mint ahogy én soha nem fogok. Mesterien űzi a Photoshop-ot, videót szerkeszt és karakter-design-okat készít Wacom tableten. Azt hiszem, ő a művészetek emberközelibb, „megszólító” ágait szereti inkább, a vizuális művészeteket, illetve a fantasy világát. Borit (13) – szerencsére - minden érdekli, azt hiszem, ő még nagyon távol van tőle, hogy bármilyen szakma irányába elkötelezze magát.

Nemrég jött hozzátok egy új családtag, egy rendkívül helyes Petit Basset Griffon személyében, majd gyorsan át is költöztetek egy új házba nagy kerttel, magyarán kompromisszumot kötöttetek a kutyával. Te hogy bírod?

Zeldával, a kutyával teljesen jól elvagyunk. Sokszor komolyan úgy gondolom, hogy ő a családunk egyetlen értelmes tagja, persze magamat is beleértve. A történet egyébként nagyon hirtelen kerekedett ki közvetlen Karácsony előtt. Családom nő tagjai már évek óta szerettek volna kutyát, de sajnos a town-house-ban, amit béreltünk 5 éven keresztül, a tulajdonos – a stratara (egyfajta társasházi közös képviselet-i szabályozás. a szerk. ) hivatkozva – nem engedett kutyát tartani. Karácsony előtt valamivel kiderítettük, hogy a strata nem tiltja a kutyatartást, így újra megkérdeztük a tulajt, aki újra nemet mondott. Ekkor felmondtuk a bérletet, és helyette kibéreltük a házat, ahol most is lakunk. Öreg ház ugyan, több sebből vérzik, rosszat tett neki a látszat-felújítás, de szeretjük, nagyon jó helyen van, és Zelda szabadon kergetheti a nyulakat és a b(r)ush turkey-ket (mai napig nem tisztázott, hogy melyik a hivatalos neve szegény pulykának).

Mi hiányzik otthonról?

Magánéletben ugyanaz hiányzik, mint mindenki másnak: a család. És a barátok. Ezt nem is részletezem – fölösleges. Hiányoznak a könyveink. Ugyan itt is komoly könyvtárat építettünk már, nagyon sok, számunkra értékes darab otthon maradt, és hiányzik. Szakmailag sok minden hiányzik. Hiányzik az építészet általános megbecsülése. Hiányoznak a nyílt tervpályázatok. Hiányoznak az európai szintű épületfizikai – hőtechnikai, akusztikai - követelmények. Hiányzik a szerzői jog európai szintű védelme. Sok minden persze sokkal jobb itt – azt viszont sokszor nagyon könnyű elfelejteni.

Megmondom őszintén, borzasztóan örültem amikor elvállaltad, hogy rendszeresen fogsz ide a magazinba publikálni, mert rendkívül sokrétű és izgalmas egyrészt a szakma is, másrészt sok magyar él itt, olyanok is akik csak pár éve érkeztek és ház – vásárlás vagy tervezés előtt állnak, de olyanok is akik még csak most gondolkodnak a kitelepülésen és hatalmas információ hiányuk van az ingatlanpiac terén is. Miről fogsz nekünk írni a továbbiakban a magazinba?

Bár nagyon meg vagyok rettenve a kihívástól, hiszen inkább rajzolnék nektek ötöt, minthogy írjak egyet – vannak ötleteim a rovat jövőjére nézve. A forgatókönyv ugyan még nem állt össze, de amellett, hogy én leírom gondolataimat, szívesen megszólaltatnék itteni magyar építészeket, szakértőket a kontinens minden sarkából. Az építészet különböző területeit érintenénk. Gondoltam egy izgalmas magyar vonatkozású történeti áttekintésre, diskurzusra a tervezési alapelvek / metódusok terén, beszélgetést az építőipari anomáliákról, a hőtechnikáról a penészesedéssel összekötve, némi áttekintést az építési engedélyezések világából. Természetesen, ha igény van rá, megnézhetjük, mit érdemes figyelni ingatlan vásárlásakor, vagy bérlésekor. És itt nem feltétlen csak lakóingatlanra gondolok. Szívesen érintenék ingatlanbefektetésekkel kapcsolatos feasibility study (megvalósíthatósági tanulmány) témakört is, és ehhez kapcsolódva az éppen aktuális befektetési trendekről, illetve ezek buktatóiról is érdemes lenne beszélni, illetve interjút készíteni. Nagyon fontos, sok összetevős témakör a környezettudatosság, mely – lássuk be – Európában fényévekkel előttünk jár.

Artwork: ETIHAD STADIUM, MELBOURNE

By Olga Tsara