A fejvadász
Úgy gondolom, hogy egy elég nyitott és szociális nemzet az ausztrál, de én is sokszor érzem úgy, hogy a beszélgetések felületesek, a munkahelyi kapcsolatok pedig nem mélyülnek olyan könnyen, mint otthon. Ez viszont egy kétoldalú dolog, és szerintem az is meghatározó szerepet játszik, hogy mi magunk mennyire vagyunk nyitottak és mennyire keressük a munkatársaink társaságát, akár a munkahelyen, akár azon kívül. Kormos Gergellyel beszélgettünk.
INTERJÚK
1/1/202111 min read
Kormos Gergely - akit egy térdszalag szakadás sem tartott vissza Melbourne-től. Amikor hosszas ügyintézés után, megérkezik valaki Ausztráliába, annyi új élmény és új benyomás éri, hogy hajlamos az életét hetekig, hónapokig ebben a mágikus eufóriában élni. A sok utazgatásban, nézelődésben és vásárlásban nemcsak az energiánk fogy el, de rohamosan merül az a tartalék is, ami addig a zsebünkben lapult. Ilyenkor van az, hogy a tudatunkat borító köd hirtelen feloszlik és beszakad a valóság, hogy munkát kéne találni, lehetőleg minél hamarabb. Kormos Gergely aki ma már a Hudson-nél mint recruiter, - izgalmas, csillagközi nyelven mint fejvadász dolgozik, maga is átment azokon a buktatókon amiken mi magunk is, amikor megérkeztünk. Azért is jó, hogy jött, mert a munkakeresés útvesztőiben nemcsak a könyvből tanultak szerint fog minket vezetni, de személyes, napi tapasztalatai alapján is, egy sor jó tanáccsal fog szolgálni nekünk.
Gergő, te még nagyon friss Melbourne-i vagy, úgy tudom, hogy csak 2 éve érkeztetek a pároddal, mesélj egy kicsit arról hogyan jött az ötlet, hogy pont Ausztráliába jöttök és könnyű volt-e felszedni a sátorfát otthon?
Így van, idén novemberben lesz két éve, hogy feleségemmel landoltunk idelent - ehhez azonban kalandos út vezetett. Magát a döntést meghozni sem volt egyszerű, hiszen mindkettőnknek stabil, jó állása volt otthon és mindkettőnkre egyaránt igaz, hogy nagyon kötődünk a családunkhoz, barátainkhoz. Valamiért mégis úgy éreztük, hogy itt az ideje belevágnunk ebbe az életre szóló kalandba. Az Ausztráliába való költözés lehetősége egyébként feleségem jelenlegi munkáltatója révén adódott, és lényegében rajtuk keresztül jutottunk ki Melbourne-be. Eredetileg 2017 szeptemberében jöttünk volna, azonban a sors valamiért úgy akarta, hogy csak novemberben jussunk ki: feleségemnek ugyanis sikerült emlékezetessé tenni a céges búcsúbuliját azzal, hogy egy óvatlan táncmozdulat következtében kiment a térde és megsérült a térdszalagja. Mindez 5 nappal a tervezett kiutazásunk előtt történt, amikor már megvoltak a repjegyek, felmondtuk az albérletünket és már félig be voltak pakolva a cuccaink...Ehelyett a szombat hajnalt a Honvéd kórház sürgősségijén töltöttük - feleségem bokától combig gipszben, mire az ügyeletes orvos közli, hogy ebből bizony így nem lesz ausztrál kaland. Életünk egyik legnehezebb helyzetében találtuk magunkat, de nem adtuk fel! Orvosról orvosra járva végül két hónapon belül sikerült helyrehozni Kinga térdét, közben pedig jutott időnk az esküvőszervezésre és lélekben is fel tudtunk készülni a kiutazásra. Az esküvőnk időpontja egyébként már a kiutazásunk előtt megvolt, viszont a szervezéssel még nem álltunk túl jól, szóval már csak ebből a szempontból sem jött ki azért annyira rosszul a lépés. Kalandos utunk volt tehát, de utólag visszanézve örülünk ennek, hiszen így még jutott nekük két csodálatos hónap otthon a családunkkal és barátainkkal.
Neked kifejezetten nagy multis háttered van, dolgoztál a HP-nál, az ExxonMobil-nál és a British Telecom-nál is, ebből 3 évet csapatvezetői munkakörben. Gondolom szívesen folytattad volna ugyanezen a vonalon, mennyire jöttek be a karrier terveid amikor megérkeztél?
Őszintén szólva nem bántam, hogy közel 6 év “multizás” után végre lesz alkalmam valamilyen más szektorban és területen is kipróbálni magam. A British Telecom-tól 2017 szeptemberében jöttem el, amikor még úgy volt, hogy abban a hónapban ki is fogunk költözni. A lépés olyan szempontból jól jött ki, hogy miközben Kinga lábadozott, nekem volt időm kicsit informálódni az ausztrál munkaerőpiacról, illetve elolvasni néhány olyan szakmai könyvet, mellyel közelebb kerültem ahhoz, hogy mit is szeretnék majd Ausztráliában csinálni. Azt viszont előzetesen nem tudtam, hogy álláskeresés szempontjából a november - február közötti időszak az egyik legrosszabb Ausztráliában, ugyanis a cégek jelentős része ilyenkor nyári / karácsonyi szünetre megy néhány hétre. Szóval kicsit hideg zuhanyként ért, amikor közölte velem az egyik fejvadász cég alkalmazottja életem első ausztrál állásinterjúján, hogy reálisan nézve nekem itt februárban lesz állásom - ekkor december eleje volt. Hiába jelentkeztem minden nap átlagosan 10-12 állásra, sajnos a recruiter kolleginának lett igaza: végül több száz (!) beadott jelentkezés és nagyjából 10 állásinterjú után egy startup cégnél tudtam elhelyezkedni februárban. Akkor azt gondoltam, hogy álmaim állását találtam meg, ami ötvözi az IT, pénzügy és gasztronómia területeit, aztán végül sajnos csalódnom kellett - de erről majd később. Aláírt munkaszerződésnek és új állásnak viszont azt hiszem, ennyire még életemben nem örültem. Ugyan nem egy multinál sikerült elhelyezkednem, de a csapatvezetői feladatköröm itt is megmaradt és a cégnél nekem jutott a Melbourne-i kiemelt ügyfélkörünk (key account) eredményességének biztosítása. A munkám viszonylag nagy felelősséggel és sok utazással járt - így volt alkalmam megismerni Melbourne top éttermeit és főbb kerületeit.
Ausztrália tényleg egy, a világtól elzárt nagy sziget. Ez sokszor meglátszik az információ áramláson is, és otthonra sem jutnak mindig el az itteni életkezdéshez szükséges legfontosabb hírek. Számodra mennyire volt sokkos az érkezés utáni “rádöbbenés “?
Azt hiszem, hogy a fentebb említett álláskeresős példa is jól mutatja, hogy mennyi információ jut el hozzánk Ausztráliáról - pontosabban mennyi minden nem jut el hozzánk. Sok dologgal tisztában voltunk, mielőtt kijöttünk volna, ehhez viszont azért kellett egy kis kutatómunka és néhány beszélgetés itteni ismerősökkel. Szerencsére ismertünk egy magyar, illetve egy magyar - új-zélandi párost még korábbról, akik már évek óta Melbourne-ben élnek, szóval ők rengeteget tudtak nekünk segíteni, amiért a mai napig hálásak vagyunk. Viszont még így is sokszor éreztük azt, hogy de jó lett volna, ha bizonyos dolgokról korábban többet tudtunk volna. Hogy csak egy területet említsek: ingatlanpiac és albérletkeresés. Magyarországtól eltérően itt kicsit máshogy mennek a dolgok és minden sokkal sztenderdizáltabb, szervezettebb és modernebb. Melbourne-be való költözésünk előtt nem sok fogalmunk volt róla, hogy melyik negyedbe érdemes költöznünk, illetve azt is saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy melyek az albérletkeresés nagy kihívásai és buktatói. Így utólag visszanézve úgy gondolom, hogy a helyzethez képest szerencsére hamar beilleszkedtünk és fel tudtuk venni az itteni életritmust, amelyhez természetesen a napi rituális kávézások is hozzátartoznak.
Sokszor beszélünk Ausztráliában a munkahelyi politikáról. Van akinek kifejezetten bejön az az angolszász stílus, hogy képesek csak a munkára koncentrálni és kizárni a magánéletet, másoknak viszont ez a viselkedés sokszor felületesnek tűnik.
Ez egy érdekes kérdéskör - eddigi ausztrál munkahelyeimen pont ennek az ellentétét tapasztaltam, ami talán annak is betudható, hogy mindkét esetben egy elég multikulturális közegben dolgoztam. Sőt, a jelenlegi munkahelyemen rendszeresek a közös kávézások, ebédek, munka utáni sörözések, és sokszor már én érzem úgy, hogy több ilyen eseményen kellene részt vennem. Azt azért hozzátenném, hogy egyes nemzetek - tapasztalataim alapján főként a britek és hollandok - hamarabb nyitnak honfitársaik felé és építenek ki egy homogén baráti társaságot. Úgy gondolom, hogy egy elég nyitott és szociális nemzet az ausztrál, de én is sokszor érzem úgy, hogy a beszélgetések felületesek, a munkahelyi kapcsolatok pedig nem mélyülnek olyan könnyen, mint otthon. Ez viszont egy kétoldalú dolog, és szerintem az is meghatározó szerepet játszik, hogy mi magunk mennyire vagyunk nyitottak és mennyire keressük a munkatársaink társaságát, akár a munkahelyen, akár azon kívül.
Saját tapasztalatom, de a különböző magyar fórumokon is sokszor hallani a munkahelyi bullyingról, neked mi a tapasztalatod ebben, illetve hogyan kezeli ezt itt egy munkáltató?
Eddigi karrierem során szerencsére nem találkoztam ezzel közvetlenül, bizonyos esetekről viszont Magyarországon és Ausztráliában is hallottam már sajnos. Pont néhány nappal ezelőtt mesélt el egy történetet az egyik jelöltem, akit épp egy pozícióra interjúztattam. Amikor arról beszéltünk, hogy miért jött el 3 hónap után az előző cégétől, csak annyit mondott: “az egyik kollégám egyszerűen kiutált a csapatból”. Az interjúnk során kiderült, hogy a projekten dolgozó kolléga valamilyen okból kifolyólag vélhetően nem kedvelte őt, és ellene hangolta a csapat többi tagját is, beleértve az ő közvetlen felettesét. Egyébként egy olyan jelöltről beszélünk, aki közel 20 éve van a pályán (és vélhetően látott már egyet s mást), de erről az esetről még neki is nehezére esett mesélnie. Szomorú, hogy ez tényleg egy létező dolog, de azért nem árt tisztában lennünk a jogainkkal sem. Ausztrália nagyon komolyan veszi a munkahelyi bullying (zaklatás) témakörét, melynek megakadályozása / menedzselése az adott munkáltató, illetve bizonyos esetekben a Fair Work Commission vagy egyéb hasonló szakmai testület feladata. A 2009-es Fair Work Act kimondja, hogy minden munkavállalót megillet a jog, hogy zaklatástól mentes munkahelyen dolgozzon. Ha mégis erre kerül a sor, munkavállalóként számos helyen tudunk segítséget kérni: a közvetlen felettesünknél (vagy az ő főnökénél), a HR osztályon, ún. whistleblower platformokon keresztül, egy erre szakosodott szövetségi vagy állami testületnél, illetve a Fair Work Commission-nél.
Hogyan fogadnak bennünket magyarokat a munkahelyeken itt Ausztráliában, mennyire képesek a fura akcentusunkkal megbírkózni, egyáltalán hátrány ez? Van e tapasztalat erről?
Nekem erről nagyon vegyes benyomásaim vannak, de összességében azt gondolom, hogy az akcentusunk nem olyan szörnyű, mint amilyennek hisszük. Az ausztrálok azért hozzá vannak szokva ahhoz, hogy a lakosság jelentős százalékának nem anyanyelve az angol. Szerintem nekünk magyaroknak sokkal nagyobb kihívást okoz megérteni mondjuk egy ízes Észak-Queensland-i akcentust, mint az ausztráloknak a magyart :) Úgy gondolom, hogy büszkének kell lennünk az akcentusunkra, de azért nem árt, ha dolgozunk rajta egy kicsit idekint. Nem kell rosszul éreznünk magunkat attól, hogy ha valaki megkérdezi, hogy honnan az akcentus? Én ilyenkor mindig meg szoktam fordítani a kérdést, és megkérdezem, hogy szerintük honnan van? Mondanom sem kell, hogy senki sem találta még el eddig - viszont tippeltek már többek között holland, német, orosz, norvég és dél-afrikai akcentusra is.
Ami pedig a fogadtatást illeti, szerintem nem részesülünk sem jobb, sem rosszabb fogadtatásban, mint bármelyik másik közép-kelet-európai nemzet. Meglepő módon sok ausztrál járt már hazánkban (ami a legtöbb esetben egyenlő Budapesttel), de persze sok olyan is akad, akinek nem sok fogalma van arról, hogy hol is fekszik pontosan Magyarország. Hogy egy pozitív példát említsek: az első itteni munkahelyemen dolgozott a csapatomban egy ausztrál srác, aki imádta az európai történelmet, és szerintem gond nélkül átment volna a középszintű töri érettségin. A keresztnevemet viszont ő sem tudta rendesen kiejteni, ahogy a mostani főnökömnek is gondja támad néha, de ehhez már hozzászoktam.
Van különbség az Ausztrál és a Magyar munkamorál között, és létezik –e egyáltalán ez a kifejezés?
Érdekes kérdés - és ismételten nagyon vegyes a körkép. Szerintem itt is, és Magyarországon is meg lehet találni a munkamorál skálájának alsó és felső végén mozgó munkavállalókat: vannak emberek, akik korán járnak és későn mennek, de olyanok is, akik az előírt heti 38 óránál egy másodperccel sem dolgoznak többet. Nehéz általánosítani, és véleményem szerint ez inkább egyéni személyiségtípus függvénye, és sokkal kevésbé egy kollektív fogalom. Előzetesen azt gondoltuk, hogy Ausztráliában mindenki mennyire laza lesz, és nem kell majd annyit dolgoznunk, mint otthon. Ezzel szemben ennek az ellentéte látszik megvalósulni, de ez sokkal inkább annak betudható, hogy mindketten próbáljuk a maximumot nyújtani, amit egy nem magyar közegben kicsit nehezebb teljesíteni.
Amióta megérkeztetek pároddal Ausztráliába, írtok egy fantasztikus blogot, ourlittlemelbourne címen. Innen tudom, hogy az utazás és túrázás az egyik hobbitok. Merrefelé jártatok, mit láttatok?
Mielőtt kiköltöztünk volna, a fejünkbe vettük, hogy valamilyen formában megörökítjük majd az Ausztráliában töltött időszakot. Az előzetes terv egy video blog lett volna, aztán végül maradtunk a fotókkal ellátott “klasszikus” verziónál, amit közel két éve szorgosan vezetünk. Feleségem imád utazni, és mindig azon töri a fejét, hogy mi legyen a következő úti cél, én pedig próbálok lépést tartani (nem egyszerű!). Pont nem rég számoltuk össze, hogy mióta kint vagyunk nagyjából nettó 3 hónapot utaztunk, és bejártuk többek között Victoria állam legszebb részeit, Tasmania-t, Adelaide-et és a Barossa-völgyet, Cairns-t, a Nagy Korallzátonyt, a Whitsunday-szigeteket, a Fraser-szigetet, Noosa-t, Brisbane-t, Byron Bay-t, Sydney-t és tavaly még a varázslatos Új-Zélandot is sikerült felfedeznünk 3 hét alatt. Tervben van továbbá egy rövidebb út az Uluru-hoz, illetve egy hosszabb kiruccanás Nyugat-Ausztráliába (Perth és környéke), amit már nem győzünk kivárni!
Mi hiányzik otthonról?
A család és a közeli barátok - sajnos őket nem pótolja senki. Na meg a szüleink főztje! Szerencsére a közel két év alatt kétszer is haza tudtunk menni - ebből az egyik alkalom az esküvőnk volt -, szóval volt alkalmunk kicsit feltöltődni és minden kedvenc magyar ételünket újra megkóstolni. Ami a szakmai részét illeti, néha azért tud hiányozni, hogy otthon minden egyszerűbb volt. Megvoltak a munkahelyi kapcsolataink, ismertük a cégeket, a munkánk során többnyire anyanyelvünkön beszéltünk és pl. munkahelyváltás során nem gördült elénk semmilyen különösebb akadály. A két munkaerőpiac persze teljesen más, de otthon sosem kellett munkavállalói vízummal foglalkozni, míg itt nagyon sok minden attól függ, hogy pontosan milyen vízumod van.
Gergő, te mint a Magyar Tükör HR rovatának a tanácsadója veszel majd részt a munkánkban, milyen témákban olvashatnak majd tőled?
Nagyon megtisztelő, hogy tagja lehetek a Magyar Tükör szerkesztői csapatának, és őszintén remélem, hogy a jövőben publikálásra kerülő cikkek révén segítséget tudok majd nyújtani a már itt dolgozó, vagy épp kijönni készülő honfitársaim számára. Ausztráliába költözni sem egy egyszerű dolog, de megtalálni az első munkahelyet talán még ennél is nehezebb. Az ausztrál munkaerőpiacnak számos olyan sajátossága van, amivel nem árt tisztában lennünk még azelőtt, mielőtt kijönnénk. Írásaimban szeretnék egyrészt egy objektív képet adni az itteni piacról, másrészt pedig a saját munkavállalói és recruiterként szerzett tapasztalataimat is szeretném megosztani a kedves olvasókkal. Szó lesz többek között az egyes szakmai sajátosságokról, elvárásokról, aktuális munkaerőpiaci trendekről, munkavállalói vízumokról, önéletrajzírási- és interjúzási tippekről, illetve egyéb praktikus álláskeresési tanácsokról.
Artwork: DROVER'S REST. COCKATOO AND COW
By Mary Conder